4. fejezet

*Ross szemszöge*

*Hely: Lynch-ék kórterme*

*Idő: Egy nappal a srácok kiengedése előtt*

- Oké még egy vérminta és békén hagylak titeket - hallatszik a mai nap folyamán ötödjére Joannie szájából ez a mondat.
- Tuti, hogy vámpír! - pattan fel Ell.
- Igazából én egy csillámpóni vagyok, csak egy gonosz unikornis elátkozott és most éjszakánként béka, nappal pedig egy Joannie Ashley Jensen nevezetű ápolónő vagyok - néz halál komoly fejjel Jo, amíg kinyit egy steril tűt.
- És várod, amíg jön egy szőke, magas srác, akinek a neve rímel a koszra, hogy csókjával megtörje az átkot? - vág meghatódott fejet Rydel, mire amolyan "Ha nem találod a Hello Kitty-d, akkor keresd a WC-ben" (?) fejet vágok. Joannie stoptábla piros fejjel hajol le hozzám vért venni. Végig ment mindenkin, majd elrohant valahova.
- Mit csináltatok Jo-val? - lép be fura fejet vágva Chris.
- Mi semmit - emeli fel védekezőn a kezét Riker.
- Majdnem elejtette a tálcányi véres kémcsövet, annyira nevetett - ül le az előtte szóló ágya szélére, majd hosszasan megcsókolja.
- Levegőt nem kéne venni? - kérdem egy idő után.
- Hozd már vissza Joannie-t, addig legalább csendben van - néz kérlelőn Rik Tini-re, de még mielőtt bármit mondhatna szegény lány Jo lép be.
- Te most velem jössz szöszi - állít fel, majd kihúz a szobából. A legfelső emeletre visz, majd bekopog egy nagy ajtón, amin a következő felirat látható "RÖNTGEN". Bemegyünk és egy boszira emlékeztető doktornő áll benn egy gépnél.
- Miért is vagyok itt? - nézek Jo-ra.
- Csinálunk egy röntgent, hogy milyen állapotban van a kezed. És most mindent vegyél le a felsőtestedről, ami egy kicsit is fémes - ekkor végignézek magamon és leesik a tantusz, hogy Riker-től lenyúltam az egyik felsőjét, amin valami ezüst-aranyra színezett gomb van.
- Ezt? - húzom meg egy kicsit az engem fedő ruhadarabot.
- Igen vedd le! - bólint. - És ha lehet azt ne említsd a tesóidnak, mert már kellőképp belénk másztak - nevet.
- Hát igen, ők már csak ilyenek. De nem bánnád nem? - veszem le a felsőm.
- Mégis mit?
- Hát tudod... - vakarom meg a tarkóm.
- Öhm... Inkább most állj be oda - int a nagy gép felé. Beállok, de valahogy sehogy sem a jó irányba. - Várj segítek! - lép be mellém, majd puha kezeivel megfogja a vállam és betájol, így pont szemben állok vele.
- Kösz - mosolyodok el halványan. Hirtelen csak egy ajtócsapódást lehet hallani. A doki kirohant valamiért.
- Öhm...Szívesen. Állj meg így és megcsinálom felvételeket - helyezik kezét a mellkasomra. Ráhelyezem az övére az én kezeim és közelebb húzom magamhoz. Pár centi van csak köztünk. Egyre gyorsabban ver a szíve és egyre gyorsabban veszi a levegőt. Megfogom az állát és felemelem a fejét. Alig pár milliméter és az ajkaink súrolják egymást.
- Ha nem akarod, akkor...-kezdek bele, de ajkait az enyémre tapasztja, majd pár másodperc után elválik tőlem.
- Ne haragudj csak...
- Semmi baj. Ez lett volna az én következős cselekedetem is, csak megelőztél - nevetek, mire elmosolyodik.
- Szóval itt állj meg! És meg ne moccanj! - lép a képernyőhöz, ami a gép előtt van. Megcsináltuk a felvételeket, majd visszamentünk a kórterembe. Mintha mi sem történt volna....

3. fejezet

*Joannie szemszöge*

*Hely: a denveri kórház 5. emelete (traumatológia/baleseti sebészet)*

*Idő: három nap múlva, délelőtt 11:03*

Már háromszor körbefutottam a kórházat, de nem tudom, hogy hova tüntette el ez a sok észkombájn a srácok papírjait. Mindegy, most itt megállok, mert ma még nem kajáltam semmit és kezdek rettenetesen éhes lenni. Bementem a nővérszobába a pénztárcámért, majd leballagtam a büfébe egy szendvicsért, aztán vissza vonszoltam magam az 5.-re. Bele akartam harapni a szendómba, de ahogy ezt megkíséreltem csörögni kezdett a telefonom. Sóhajtva visszatettem a csomagolásába az ételt, majd felvettem.
- Én Jo vagyok és te? - szólok bele unottan.
- Még mindig az intenzíves doki vagyok Jo - hát igen, én az osztályokhoz kötöm a dokikat. - Felébredt.
- Ross? - erre leteszi a telefont. Miért csinálják ezt?! Komolyan az összes doki ezzel szórakoztatja magát.
Berohantam a srácok jelenlegi kórtermébe, mert tegnap előtt áthelyezték őket.
- Mizu Jo? - kérdezi egyből az ágyán félig ülő helyzetben lévő, dobozos gyümölcslevet szürcsölgető Ellington.
- Most egy kicsit eltűnök, csak muszáj megnéznem a szöszit, mert az itteni orvosok nem mondanak az ég világon semmi használhatót - fordulok sarkon, majd át gyalogolok a másik pavilon első emeletére, megint. A folyosón egy kupacba voltak gyűlve a tinilányok. Kellett egy kis idő, komoly 10 másodperc, hogy rájöjjek miért is ácsorognak itt türelmetlenül...Milyen meglepő, Ross miatt van itt a fél USA. Félre lökve a lányokat próbáltam bejutni, de valamelyik elkapta a kezem és visszarántott.
- Ha én nem jutok be, akkor te sem - dobja hátra festett szőke haját a plasztik cica.
- Én bemegyek, mert itt dolgozom, szóval vagy levágom a kézfejed, vagy elengedsz magadtól! - mondom flegmán, széles nagyképű vigyorral az arcomon. Idegesen elenged, én meg berontok a kórterembe.
- Végre itt van, akkor én megyek is - suhan el mellettem a doki. A szöszi ágyához megyek, ugyan fent van de nem igazán tudja, hogy mi van.
- Meghaltam és azért fehér minden? - erre csak elnevetem magam, mire rám néz. - Tuti a mennyben vagyok, mert még angyalom is van.
- Csak az ápolód vagyok. És mindenki mázlijára élsz - mosolygok. - Három nap kóma. Hogy érzed magad?
- Most hogy ilyen biztos és csinos kezekben, jobban - próbál felülni, de mellkasánál fogva visszatolom.
- Na ez az, amit nem csinálsz! Kerüljük el a legrosszabbakat!
- Amúgy mit is mondtál hogy hívnak? - teszi le a fejét, majd felém fordítja.
- Joannie vagyok. És most felhívom Stormie-t és Mark-ot, hogy felébredtél - veszem ki a telefonom a zsebemből.
- Ismered a szüleim? - ijed meg.
- Nyugi, nem vagyok őrült rajongó, csak sokat beszélgettünk. Ők az ötödiken a tesóiddal ücsörögtek, én pedig idelent voltam... Veled - erre elmosolyodik és egy halk köszönömöt is kiejt a száján. Felhívtam a szülőket, akik egyből felvitették Ross-sot a többiekhez.

*Riker szemszöge*

*Hely: Lynch-ék kórterme az ötödiken*

*Idő: délelőtt 11:10*

- Már azt hittük, hogy sosem ébredsz fel - ugrik az öcsém nyakába boldogan Rydel.
- Aú! - kiáltja el magát a tolószékben ülő Ross.
- Gyere, támaszkodj rám! - segíti fel, majd az ágyra fekteti Jo Ross-ot. - Behozom a papírokat, addig maradj nyugton! - helyezi rá mosolyogva a takarót, majd kimegy. Az öcsém hatalmas vigyorral az arcán néz utána.
- Valaki szerelmes - dalolássza Christine, de Ross-nak fel se tűnik semmi.
- Ember! - löki meg az álmodozó ágyát Ell.
- Mi van?
- Ahogy sejtettem... - ingatom a fejem. - Reménytelenül szerelmes.
- Mi? Hogy? Mi? Én? Nem - ellenkezik.
- Olyan aranyos! - tapsikol Delly. - Az öcsi beleszeretett az ápolónőjébe.
- De én ne...
- Kár, hogy 1 hét múlva visszamegyünk Los Angeles-be és valószínűleg soha többet nem látják egymást - töri le mindenki kedvét Rocky. Na ilyen se sűrűn van.
- Várj! Mi?! - kapja fel a fejét Ross.
- Joannie denveri. Valószínűleg soha nem fog LA-be jönni huzamosabb időre.
- Szóval so...
- Jó hír! - ront be Joannie. - Egy nappal előbb elmehettek.
- Hát ez remek - mondja unottan Ross.
Christine sóhajtva leül az ágyam szélére, én pedig felülök és átkarolom. Sajnálom Ross-ot. Látszik, hogy nagyon bírja Jo-t.

2. fejezet

*Riker szemszöge*

*Hely: A denveri kórház intenzív osztálya*

*Idő: délután 5:22*

- Hol vagyok? - kérdezem kis idő elteltével, ahogy kinyitom a szemem.
- Itt - válaszolja egy lágy, ismerős hang mellőlem.
- Christine, te még még mindig olyan okos vagy - nevetek, de a nyilalló, égő fájdalom miatt abba is hagyom.
- Amúgy a denveri kórház intenzívjén. Hogy érzed magad? - ül le az ágyam szélére.
- MI?! És a többiek? - kérdezem kétségbeesetten, mire Tini mellénk pillant, ahol Rocky és Ell fekszik, majd maga mögé néz, ahol Ross és Rydel foglalnak el egy-egy helyet. - Mi történt? - kérdezem elhaló hangon.
- Az utolsó ugrásnál beszakadt alattatok a színpad. Eddig csak te ébredtél fel.
- A hölgynek igaza van - jön be egy fehér köpenyes alak, gondolom az orvos, majd megáll mellettem, de Rocky és Ell ágyára pillant, mert Ell megmozdul Rocky pedig nyöszörgött. - Na most már nem csak ön van fent. Felhívom a legügyesebb gyakornokunkat, mert őt kedvükre tudják ugráltatni - veszi elő a telefonját, majd valami Jo-val beszél. Még életemben nem láttam férfi ápolót, de egyszer mindent el kell kezdeni.


*Joannie szemszöge*

*Hely: Az intenzív*

*Idő: délután 5:31*

Benyitottam a kórterembe, amit a doki emlegetett a telefonba, de még mindig egy kórlapot elemeztem. Szeretem ezt csinálni, nem tudom miért.
- Srácok Jo. Jo a betegeid. Sok sikert! - viharzik ki mellettem megbízóm. Zavarodottan néztem körbe, mikor megpillantottan a legalább ugyanennyire zavaros tekintetű körülbelül velem egy idős betegeket.
- Te vagy Jo? - áll meg velem szemben egy szőke lány és úgy néz, mint aki valami teljesen másra számított.
- Lehetek a fogtündér is ha gondolod. Egyébként Joannie vagyok - nyújtok neki kezet, amit el is fogad. - Szóval ti vagytok, akik miatt nincs egy perc pihenőm se - veszem kezembe az orvosi jegyzeteket, amik az ágyhoz vannak, vagyis már csak voltak kötve.
- Igen. Én Christine vagyok. Ő itt Riker, Rocky és Ellington - mutat végig az éber soron, majd a kóma részlegre tér. - Rydel és Ross.
- Örülök, hogy találkoztunk, gondolom ti nem annyira, de az most egy kicsit mellékes. Elvégezzük a rutin vizsgálatokat, majd meglátjuk, hogy meddig lesztek itt - lépek az élettelenül fekvő lányhoz és fiúhoz, majd egyesével megnézem a kórlapjukat. Ahogy a srácét olvasom felpillantok. Nagyon helyes, szőke haja kuszán áll, ahogy fekszik, tisztán látszik, hogy mennyire magas és izmos. Pontosan annyi idős, mint én.
- Minden rendben? - néz rám furcsán Christine.
- Persze - fújom ki a mélyen beszívott levegőt. - A szüleitek...
- Már úton vannak - nyöszörgi keservesen Riker (?), mindegy is, a szöszi srác. Egyesével kitolattam az ébren lévőket a vizsgálatokra, és mire végeztünk a szülők is befutottak és a lány is felébredt.
- Mikor jöhetnek vissza Los Angeles-be? - néz rám aggódó tekintettel az anya.
- Ross-nak még fel kell ébrednie, amit őszintén nem tudok időhöz kötni. Lehet hogy ma, de lehet, hogy csak napok, esetleg hetek múlva ébred fel. Ami pedig a többieket illeti... legalább fél évig semmi tánc és úgy 3 hónapig kerüljék a fellépéseket is - a nő és a férje csak bólintanak annak jeléül, hogy megértették, én pedig kiindulok.
- Várjon! - kiált utánam a férfi. - Esetleg nem tud valami szállodát itt a közelben?
- Innen pár száz méterre van egy, egész jó kis hely - válaszolok mosolyogva, majd kimegyek, ahol anyámba ütközök bele.
- Na hogy ment? - néz rám kérdőn.
- Négyen már felébredtek, de az a szőke fiú...
- Talán aggódsz érte?
- Szívemen viselem a betegeim életét. És ez alól Ő sem különb.
- Ha csak ez a helyzet, akkor minden rendben. Csak tudod azt hittem, hogy jobban kedveled, mint egy betegedet - erre csak lehajtom a fejem. Mindig féltem, hogy ha egyszer ne adj isten szerelmes leszek, akkor csak veszekedni fogunk, mint anya és apa. - Ha készen állsz rá, akkor nem fogod tudni megakadályozni - erre csak halványan elmosolyodok.
- Nem hiszek az első látás szerelemben. És Ő CSAK EGY BETEGEM - hangsúlyozom ki. - Semmi több...

1. fejezet

*Ross szemszöge*  

*Hely: A denveri aréna*

*Idő: este 10:39*

- Öt perc és kezdődik a koncert. Hol van Riker? - áll meg mellettem Delly.
- Komolyan úgy nézek ki, mint aki tudja? - fordítom felé a fejem.
- Most hogy jobban megnézlek... Nem úgy nézel ki, mint aki túl sok mindent tud - fogja meg a vállam Rydel, miközben együtt érzően néz, majd röhög.
- Hol van Rik? - jön oda Rocky is. Hát ez remek! Olyan vagyok mint egy két lábon járó térkép? Nem, tuti, hogy nyomkövetőnek néznek.
- Soha nem késett még el. Ráadásul Tini is a VIP szekcióban van Ell-lel. Még egy darabig (kemény 4 percig) kerestük azt a szerencsétlent, mire Ő maga futott be.
- Készen álltok? - áll meg előttünk halál nyugodtan.
- Ember! Én erre születtem - igazítom meg a nemlétező gallérom, mivel pólóban vagyok.
- Akkor...
- READY, SET, ROCK! - kiálltjuk egyszerre, majd felrohanunk a színpadra. A koncert utolsó számánál már az adrenalin szintünk az egekbe volt, így kiálltunk mind az öten a színpad elejére, így csak a gitárokat lehetett hallani.


*Christine szemszöge*

*Hely: A VIP szekció*

*Idő: valamikor éjfél körül*

Az őrök végre eltakarodtak az útból, így én is tudom egy kicsit élvezni a koncertet. Épp a Rock that Rock
megy. Imádom Dellus hangját és ezt a számot is, főleg az utolsó részét, mikor elhallgat a a zene és a szöszi hangját hallom csak. Oh most jön!
"Rock! Rock! Baby! Rock! Rock! Baby! Rock! Rock! Come on and Rock that Rock with me!"
- URAM ATYÁM! - kiáltom el magam, ahogy beszakad a srácok alatt a színpad.

*Joannie szemszöge*

*Hely: A denveri kórház*

*Idő: másnap délután 5:23*

- Héj Dr. Smith! - kiabálok a gyerekosztály egyik dokija után.
- Igen? - lép vissza hozzám.
- Ezen a kórlapon az van, hogy Annabell Mcnakamara-nak gyomormosásra kellett bejönnie, de itt az áll, hogy a pajzsmirigy gyulladása van - koppintok rá a rögzített papírra.
- Ó! Köszönöm, hogy szóltál Jo. A mellette fekvő kislánynak vannak pajzsmirigy problémái, csak tudja eléggé szét van esve mindenki, mert valami banda balesetet szenvedett tegnap este, fent fekszenek az intenzíven és a rajongók lassan darabjaira szaggatják a kórházat - fogja a fejét, majd gyorsan kijavítja az adatokat és megy is tovább. Végre van... Volt egy kis szünetem, de már nincs, mert kellek a kettes pavilon első emeletén. Vajon megint miért kellek az intenzíven?