4. fejezet

*Ross szemszöge*

*Hely: Lynch-ék kórterme*

*Idő: Egy nappal a srácok kiengedése előtt*

- Oké még egy vérminta és békén hagylak titeket - hallatszik a mai nap folyamán ötödjére Joannie szájából ez a mondat.
- Tuti, hogy vámpír! - pattan fel Ell.
- Igazából én egy csillámpóni vagyok, csak egy gonosz unikornis elátkozott és most éjszakánként béka, nappal pedig egy Joannie Ashley Jensen nevezetű ápolónő vagyok - néz halál komoly fejjel Jo, amíg kinyit egy steril tűt.
- És várod, amíg jön egy szőke, magas srác, akinek a neve rímel a koszra, hogy csókjával megtörje az átkot? - vág meghatódott fejet Rydel, mire amolyan "Ha nem találod a Hello Kitty-d, akkor keresd a WC-ben" (?) fejet vágok. Joannie stoptábla piros fejjel hajol le hozzám vért venni. Végig ment mindenkin, majd elrohant valahova.
- Mit csináltatok Jo-val? - lép be fura fejet vágva Chris.
- Mi semmit - emeli fel védekezőn a kezét Riker.
- Majdnem elejtette a tálcányi véres kémcsövet, annyira nevetett - ül le az előtte szóló ágya szélére, majd hosszasan megcsókolja.
- Levegőt nem kéne venni? - kérdem egy idő után.
- Hozd már vissza Joannie-t, addig legalább csendben van - néz kérlelőn Rik Tini-re, de még mielőtt bármit mondhatna szegény lány Jo lép be.
- Te most velem jössz szöszi - állít fel, majd kihúz a szobából. A legfelső emeletre visz, majd bekopog egy nagy ajtón, amin a következő felirat látható "RÖNTGEN". Bemegyünk és egy boszira emlékeztető doktornő áll benn egy gépnél.
- Miért is vagyok itt? - nézek Jo-ra.
- Csinálunk egy röntgent, hogy milyen állapotban van a kezed. És most mindent vegyél le a felsőtestedről, ami egy kicsit is fémes - ekkor végignézek magamon és leesik a tantusz, hogy Riker-től lenyúltam az egyik felsőjét, amin valami ezüst-aranyra színezett gomb van.
- Ezt? - húzom meg egy kicsit az engem fedő ruhadarabot.
- Igen vedd le! - bólint. - És ha lehet azt ne említsd a tesóidnak, mert már kellőképp belénk másztak - nevet.
- Hát igen, ők már csak ilyenek. De nem bánnád nem? - veszem le a felsőm.
- Mégis mit?
- Hát tudod... - vakarom meg a tarkóm.
- Öhm... Inkább most állj be oda - int a nagy gép felé. Beállok, de valahogy sehogy sem a jó irányba. - Várj segítek! - lép be mellém, majd puha kezeivel megfogja a vállam és betájol, így pont szemben állok vele.
- Kösz - mosolyodok el halványan. Hirtelen csak egy ajtócsapódást lehet hallani. A doki kirohant valamiért.
- Öhm...Szívesen. Állj meg így és megcsinálom felvételeket - helyezik kezét a mellkasomra. Ráhelyezem az övére az én kezeim és közelebb húzom magamhoz. Pár centi van csak köztünk. Egyre gyorsabban ver a szíve és egyre gyorsabban veszi a levegőt. Megfogom az állát és felemelem a fejét. Alig pár milliméter és az ajkaink súrolják egymást.
- Ha nem akarod, akkor...-kezdek bele, de ajkait az enyémre tapasztja, majd pár másodperc után elválik tőlem.
- Ne haragudj csak...
- Semmi baj. Ez lett volna az én következős cselekedetem is, csak megelőztél - nevetek, mire elmosolyodik.
- Szóval itt állj meg! És meg ne moccanj! - lép a képernyőhöz, ami a gép előtt van. Megcsináltuk a felvételeket, majd visszamentünk a kórterembe. Mintha mi sem történt volna....